Prijava korisnika

Vi ste ovdje

Početna

Ajándék az ovisoknak

A gép átadása az óvodában

Egy számítógépet adományozott a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a Dunaparti Tagóvoda apróságainak.

 
A képen balról jobbra:Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes, Markovics Sándor, Abaffy Lászlóné, Miskolczi László
 
Egy péntek délután érkezett Markovics Sándor, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, és helyettese, Miskolczi László a Dunaparti Tagóvodához, kezükben egy számítógép és egy monitor. Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes óvónő fogadta őket, majd bementünk egy irodába, ahol végre le lehetett tenni a nem könnyű ajándékot. Némi szusszanás után Sanyi bácsi elmondta, már régóta megfogalmazódott bennük a szándék, a gondolat, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a szervezeteknek, intézményeknek, akiknek szüksége van rá. Idén az egyház és az óvoda támogatása került előtérbe az adományozás tekintetében.

Ez alkalommal a Dunaparti Tagóvodát ajándékozták meg egy számítógéppel, mivel az óvodához több szálon is kötődik a nemzetiségi önkormányzatuk. Időközben megérkezett a tagintézmény vezetője Abaffy Lászlóné. Örömmel mesélt arról, hogy már több csoportjukban is van számítógép, a mostani gépet pedig az emeleti csoportnak adják. Telepítenek rá készségfejlesztő-programokat a gyerekeknek, mint például puzzle, kirakó, memória, párosító játék. Ezeket az apróságok a délelőtti játékidőben használják, egyfajta jutalmazásként tekintenek a lehetőségre.

 

forrás: www.infodunaujvaros.hu

 
Neodređeno
Share/Save

Posljednji komentari

Nema dostupnih komentara.

Tko je novi

  • Flóra
  • admin